Cigányhordát engedtek büntetés nélkül szabadon

Szeged - A bíróság egy karóra és egy márkajelzés nélküli fülhallgató elvétele miatt bocsátott próbára nem jogerősen 2, illetve 1 évre két 16 éves fiatalt. Egy mankós kiskorút raboltak ki társtettességben tavasszal Újszegeden. Harmadik társukat megrovásban részesítették, a banda negyedik tagja gyermekkorú volt.

– "Muszáj bíznunk önökben. Magukon múlik, hogy ezután lefelé vagy felfelé indulnak el a lejtőn" – mondta Juhász Csaba bíró a 16 éves J. Alex Tibornak, a szintén 16 esztendős K. Erik Krisztofernek és a 15 éves K. Zsanettnek tegnap a Szegedi Járásbíróságon. A két fiút társtettességben elkövetett rablás miatt nem jogerősen 2, illetve 1 év próbára bocsátották, míg a lányt megrovásban részesítették.